A Hazai Attila Alapítvány a Margó Irodalmi Fesztiválon, a Hazai Attila-életműsorozatról tartott könyvbemutató beszélgetéshez kapcsolódva jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Zilahi Anna veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat.
A hírt elsőként az alapítvány médiapartnere, a litera.hu közölte a díjazott részletes bemutatásával.
A Nyitott Műhelyben 2021. október 20-án este nyolckor kezdődő díjátadó irodalmi esten Selyem Zsuzsa mond laudációt, Zilahi Annával Németh Gábor beszélget, és levetítik a Missa Echologica című kórusműből készült filmet, majd a program ünnepléssel folytatódik a Hazai Ízek és a Pepsi Érzés jegyében.
A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére.
Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1,2 millió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.
A Hazai Attila Irodalmi díjat 2016 óta adják át, akkor Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland, 2019-ben Nemes Z. Márió, 2020-ban Kiss Tibor Noé nyerte el.