2016 februárjában megalakult az a szakmai zsűri, amely eldönti, ki veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést a Hazai Attila Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.
Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. Az általuk felkért zsűri tagjai:
Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László. A díjazott kiválasztása során az alapítvány kuratóriuma egy közös szavazattal vesz részt a döntésben.
A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy évente elismerésben és támogatásban részesítsen egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.
A díj alapítását és első átadását követően jelentkezett egy önzetlen támogató, aki évente egymillió forintot ajánlott fel a Hazai Attila Irodalmi Díj javára, ugyanakkor nem kívánja felfedni kilétét. A felajánlásnak köszönhetően a díj eredetileg tervezett összege már az első évben a kétszeresére növekedett.
Az alapítvány által létrehozott Hazai Attila Irodalmi Díj egymillió forint pénzjutalommal jár, átadására minden évben Hazai Attila születésnapja alkalmából kerül sor.
A kuratórium és a zsűri tagjai a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon hozták nyilvánosságra, hogy ki veheti át első alkalommal a Hazai Attila Irodalmi Díjat:
A maximalista. Bemutatkozik a Hazai Attila Alapítvány (2016. április 23. 1100 óra, Kner Imre terem).
Az első díjátadó est 2016. április 29-én 1900 órakor volt a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.).
A díj létrejöttét és a szakmai zsűri megalakulását 2016. március 21-én jelentette be az alapítvány.
Megjelent sajtóhírek:
http://kulter.hu/2016/03/ujito-szellemisegu-szerzok-kaphatjak-a-hazai-attila-irodalmi-dijat/
http://konyves.blog.hu/2016/03/21/mar_a_konyvfesztivalon_kiderul_ki_kapta_az_elso_hazai_attila_irodalmi_dijat
http://www.litera.hu/hirek/uj-szakmai-elismeres-a-magyar-irodalmi-eletben-hazai-attila-irodalmi-dij
http://www.stop.hu/kultura/a-hazai-attila-irodalmi-dijat-ujito-szellemisegu-szerzok-kaphatjak/1408607/
http://itthonotthonvan.hu/cikkek/2606944/bartok_imre_a_hazai_attila_irodalmi_dij_elso_kituntetettje_a_margo_fesztivalon