Hírek
Hazai Éva emlékére
Események, Hírek
2025. július 30-án búcsúztunk Hazai Évától a Fiumei úti sírkertben.
Nevét a szóróparcella parkjában a 17-es emlékkő őrzi.
A temetésen az alapítvány képviseletében Németh Gábor mondott beszédet:
Kedves barátok, tisztelt gyászoló gyülekezet!
Ha elvesztünk valakit, tényleg mintha egy egész világ veszne el, és mi, a túlélők törvényszerűen rájövünk, hogy ez az elveszett világ tele volt örökre megfejtetlenül maradó titkokkal, túl kevés volt az idő arra, hogy megismerjük a valódi gazdagságát. A közösen töltött idő egyszerre megbocsáthatatlan, folyamatos mulasztásnak látszik, helyrehozhatatlan hibákkal súlyosbítva, a hátrahagyottak, ha szerencsések, ilyenkor az örökkévalóság valamelyik tetszetős formájában, a mennyei viszontlátásban, egy új találkozásban reménykednek.
A mód, ahogyan itt és ma búcsúzunk tőle, tehát Hazai Éva végakarata nehezen értelmezhető másképpen, mint úgy, hogy nem hitt a Túlvilágban, ha azon valamilyen belakható Másvilágot kellene értenünk. Nem kérte égi hatalmak evilági képviselőinek közbenjárását. Szerintem nem hitt abban sem, hogy az én bármilyen formában átmenthető, hogy az úgynevezett lélek megszólíthatóan velünk, a túlélőkkel marad.
Egyszerűbben is fogalmazhatnék: úgy gondolom, Hazai Éva nem hitt a zsidók, a keresztények és a muzulmánok büntető-jutalmazó Istenében.
Minden oka megvolt erre, bármit is mondjanak a szabad akarattal érvelő teológiák. Úgy sejtem, hogy az, amit jobb kifejezés híján Gondviselésnek, Sorsnak vagy Végzetnek nevezünk, túlságosan megpróbálta ahhoz, hogy ne ossza az ateisták gyengéd és tapintatos véleményét: a Jóisten még mindig azzal jár a legjobban, ha azt gondoljuk róla, hogy egyáltalán nincsen.
Amint azt mindannyian tudjuk, akik ma eljöttünk ide, Évával a legrosszabb történt, ami egyáltalán történhet egy emberrel – férje, Hazai György elvesztése után néhány héttel a fia, Attila a „meghívott halált” választotta. Bár logikus következtetésnek látszana, akivel megtörténik a legrosszabb, többé nem hihet a Legfőbb Jóban. Azt mondja a józan ész, hogy akinek ezt kell megérnie, jogosítványt kap a világ gyűlöletére, az önpusztításra, a gyász legőrültebb formáira, a magára maradt ego tombolására. Éva mégis a másik, nehezebb utat választotta, mondhatnánk, éppen az ellenkező irányt. Az egóról való lemondást. A halállal szemben az életét állította. Fogadott unokáját, Jakabot féltő szeretettel támogatta, barátságait meleg szívvel ápolta, és létrehozta a fia emlékét őrző, műveinek utóéletét gondozó alapítványt.
Itt találkoztam vele életemben először, ezen a helyen, tizenhárom évvel ezelőtt.
Szerintem azon a májusi napon az Attilát búcsúztatók közül többen is így lehettünk ezzel. Az ember bizonyos kor előtt nem kíváncsi a barátai szüleire, többnyire csak akkor „megy föl” hozzájuk, ha a feljebbvalók üdvösen elhúztak hazulról. Akkor, 2012 májusában Éva egészen valószínűtlen tartással viselte el az elviselhetetlent, és bármilyen hihetetlennek tűnik így visszamenőleg, néha tündöklően elmosolyodott. Nem volt a mosolyában semmiféle blaszfémia, és az őrület jelének sem lehetett tartani. Úgy mosolygott, mintha felismert volna valamit, és ez a felismerés kikezdhetetlen nyugalommal töltötte volna el.
Pár hét múlva létrehozta az Attila életművét gondozó irodalmi alapítványt, majd az emlékét őrző díjat. Mindannyian, akik az azóta eltelt években részt vettünk az alapítvány munkájában, emlékszünk a Rózsa utcai délutánokra, emlékszünk a surányi találkozókra, Éva mosolyára, vendégszeretetére, csendes, visszahúzódó, támogató jelenlétére, emlékszünk a Nyitott Műhelyben rendezett díjátadókra. Ezeken az ünnepi alkalmakon virágcsokorral köszöntöttük, ezért fel kellett állnia a rejtekéből, előre jönnie a negyedik vagy ötödik sorból, ahová a nyilvánosság elől húzódott, az úgynevezett rivaldafénybe. Nem lehetett nem észrevenni, milyen nehezére esik, ha akár csak egy percre is, ráirányul a figyelem. Mintha legszívesebben láthatatlanná vált volna az év legfontosabb eseményén. Az idei alkalom kétszeresen is nehéz lehetett a számára, súlyos betegséggel küzdött hónapok óta, de mindent megtett, hogy a bajt leplezze, hogy észrevétlen maradjon. Ahogy feltűnt alakja az eseményre várakozók között, hirtelen úgy láttam, a lénye a díjazott személyéről döntő utolsó, Rózsa utcai találkozónk óta áttetszővé finomodott. Mintha csak közelebb került volna az áhított láthatatlansághoz.
Azt hiszem, valójában mi lettünk a túlvilága, Hazai Éva és Hazai Attila barátai, mindazok, akiknek dolgunk van ezzel az örökséggel. És most nem Attila emlékének megőrzésére, műveinek kiadására, nem a díjra, nem a progresszív fiatal magyar irodalom támogatására gondolok – hogy ezt a munkát bízta ránk, azt eddig is tudtuk. Hanem arra, ahogyan Hazai Éva élt. Bizalom, hűség, barátság, önzetlenség, lemondás, nagyvonalúság, bölcsesség és derű – ha lenne egyetlen szó, ami mindezeket magába foglalja, talán az volna alkalmas megnevezni, mi is az igazi öröksége.
Kertész Imre a Gályanaplóban azt írja: „Az nem kérdés, hogy van-e Isten vagy nincs. Az embernek mindenképpen úgy lehet csak élnie, mintha lenne.” Ha jól értelmezem, a kérdés tehát inkább az, vajon Isten hiányában, vagy tekintettel azokra a jelen lévő boldogokra, akik hisznek benne, fogalmazzuk ezt árnyaltabbra, vajon istenhit nélkül lehetséges-e „Istennek tetsző” életet élni. Hazai Éva mintha azzal a reménnyel ajándékozott volna meg minket, hogy a halhatatlanság távollétében a halandókba vetett hit is elég lehet a végső derűhöz, a méltósággal viselt élethez, és az ilyen élet zavarba ejtően hasonlatos ahhoz, amit a hívők kegyelemnek neveznek. Létezik vagy sem, elképzelni nem tudom, mivel lehetne ennél jobban a „mégiscsak legjobb Kisértet” kedvében járni.
Hazai Éva (1937–2025)
Hírek
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. június 14-én, életének 89. évében meghalt Hazai Éva, alapítványunk létrehozója, lelke, elkötelezett fenntartója, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója.

Hazai Éva 2012-ben, férje, Hazai György szinkronrendező és fia, Hazai Attila író halálának évében kezdeményezte a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére megszervezését, a tragikus veszteségeket követően teljes figyelmét és rendelkezésre álló forrásait a kortárs magyar irodalomnak és kultúrának szentelve. Az alapítvány először 2016-ban adta át az azóta rangos irodalmi elismeréssé vált Hazai Attila-díjat. Éva alapító anyaként és a vendéglátás szakértőjeként is mindig szeretetteljes támogató jelenlétével segítette a kuratórium munkáját. Hiánya pótolhatatlan.

A Hazai Attila Alapítvány Éva nagyvonalú és önzetlen hozzájárulásának köszönhetően, az ő szellemiségét és emlékét megőrizve végzi tovább feladatait a szuverén, újító, kísérletező kortárs szerzők megismertetésére és népszerűsítésére.

Címlapkép: Éva a Hazai Attila-díj átadásán (2021)
A tizedik Hazai Attila-díjat Simon Bettina kapta
Hírek
Hazai Attila Irodalmi Díjat a zsűri döntése alapján 2025-ben Simon Bettina nyerte el.
A díjazott nevét elsőként az alapítvány médiapartnere, a Litera irodalmi portál közölte április 21-én.
Az ünnepélyes díjátadáson, április 30-án, Hazai Attila születésnapján az alapítávny elnöke, Garaczi László és az est házigazdája, Szegő János bevezetője után Bárány Tibor mondott laudációt, majd Zelei Dávid beszélgetett Simon Bettinával, aki versesköteteiből és még meg nem jelent írásaiból olvasott fel.
(Fotók: Bujnovszky Vanda)
A tizedik Hazai Attila-díj
Hírek
A Hazai Attila Irodalmi Díj zsűrije ebben az évben március 22-én találkozott, hogy eldöntse, ki legyen az a kortárs író, aki 2025-ben elnyeri az elismerést.
A díjazott nevét elsőként az alapítvány médiapartnere, a Litera irodalmi portál hozza nyilvánosságra április 21-én.
Az ünnepélyes díjátadás április 30-án, Hazai Attila születésnapján lesz a Nyitott Műhelyben, az esemény részleteiről a bejelentés után a Hazai Attila facebook-oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
2025-ben a zsűri tagjai: Gaborják Ádám, Gács Anna, Nagy Gabriella; az előző évi díj nyerteseként Borsik Miklós, valamint az alapítvány kuratóriuma.
(fotók: Pecsics Mária)
2024-ben Borsik Miklós kapta a Hazai Attila-díjat
Események, Hírek
A Hazai Attila Irodalmi Díjat a zsűri döntése alapján 2024-ben Borsik Miklós nyerte el.
A díjazott nevét elsőként az alapítvány médiapartnere, a Litera irodalmi portál közölte április 15-én.
Az ünnepélyes díjátadáson, április 30-án, Hazai Attila születésnapján Vas Máté mondott laudációt, majd Szegő János beszélgetett Borsik Miklóssal köteteiről és a Nyitott Műhelyben a díjátadás alkalmából rendezett fotókiállításáról.
Az esemény további képei a litera.hu galériájában láthatók.
(Fotók: Déri Miklós, Oláh Gergely Máté)
Szüts Miklós (1945–2024)
Hírek
Mély fájdalommal búcsúzunk Szüts Miklós festőművésztől, a kortárs magyar irodalom
érzékeny, értő olvasójától és szerzőjétől, aki 2019 óta a Hazai Attila Irodalmi Díj zsűritagjaként sokrétű, átfogó tudásával, baráti tanácsaival és közvetlen személyiségével segítette a kuratórium munkáját.
Emlékét hálával és szeretettel őrizzük.

(Fotó: Pecsics Mária)
——
A nyitókép forrása:
A szentivánéji erdő. Szüts Miklós kiállítása (2009, 2017)
A kilencedik Hazai Attila-díj
Események, Hírek
A Hazai Attila Irodalmi Díj zsűrije ebben az évben is március elején találkozott, hogy eldöntse, ki legyen az a kortárs író, aki 2024-ben elnyeri az elismerést.
A díjazott nevét elsőként az alapítvány médiapartnere, a Litera irodalmi portál hozza nyilvánosságra április 15-én.
Az ünnepélyes díjátadás április 30-án, Hazai Attila születésnapján lesz a Nyitott Műhelyben, az esemény részleteiről a bejelentés után a Hazai Attila facebook-oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
(fotó: Pecsics Mária)
A legújabb Hazai Attila-díjas: Szőcs Petra
Események, Hírek
A Hazai Attila Alapítvány 2023. április 26-án jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Szőcs Petra veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat.
A hírt elsőként az alapítvány médiapartnere, a litera.hu közölte a díjazott részletes bemutatásával.
A Nyitott Műhelyben 2023. május 6-án rendezett díjátadó irodalmi esten Kazsimér Soma mondott laudációt, Németh Gábor beszélgetett Szőcs Petrával, aki installációt is bemutatott műveiből, miközben a program ünnepléssel folytatódott a Hazai Ízek és a Pepsi Érzés jegyében.
Az est házigazdája: Nagy Gabriella, a litera.hu főszerkesztője volt.
A Hazai Attila Irodalmi díjat 2016 óta adják át, akkor Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland, 2019-ben Nemes Z. Márió, 2020-ban Kiss Tibor Noé, 2021-ben Zilahi Anna, 2022-ben Szabó Marcell kapta meg.

(portréfotó: Nagy V. Gergő, csoportkép: Pecsics Mária)
———
Képek a díjátadóról:
(fotók: Pecsics Mária, Vince András)
















